Amikor megismertem a sittszállító céget

2020-01-05
sittszállítás Budapesten

sittszállítás Budapesten

Mindig is saját házat akartam. Hosszú éveken át álmodoztam róla. Két éve ismerkedtem meg a párommal, akivel azonnal egymásba szerettünk. Azóta is roppant hálás vagyok a sorsnak, hiszen Ádámmal pontosan ugyanazt akartuk az élettől. Máris lekezdtünk az összeköltözésről beszélni és rájöttünk, hogy miért is ne fognánk bele már most az építkezésbe. Kinéztük a telket és megvásároltuk. Egy évre rá kezdtünk építkezni. Mindenféle tanácsot kaptunk, hiszen eléggé izgalmas egy ilyen nagy vállalás. A legjobb tanács pedig a Tici Transport sittszállító cég volt, ugyanis rengetegen beszámoltak arról, milyen rettenetes nagy kosz és káosz lesz az építkezés alatt. Úgy döntöttünk, nem kockáztatunk, szinte mindenki a Tici Transportot ajánlotta és a https://ticitransport.hu/ nekünk is rendkívül szimpatikus volt. Természetesen pontosan azt történt, amit ígértek. A Tici Transport munkatársai remekül végezték amit ígértek. Hatalmas tehergépjárművel jöttek konténer helyett, így a foglalási engedélyt sem kellett megejteni. A sittet rendkívül serényen pakolták és még irtó kedvesek és humorosak is voltak. Hihetetlenül jó munkát végeztek így az egész építkezés alatt őket választottuk. Nagyon köszönjük.

Cata páraelszívó

2020-01-03
cata elszívó

cata elszívó

Elég sokat hallottam a Cata páraelszívóról. Mindig szerettem volna saját házat és húsz éven át gyűjtöttem is rá. Végül megtörtént a csoda, sikerült is megvásárolnom egy házat, amit aztán átalakítottunk és hozzá is építkeztem egy kicsit. Végül két kisebb szobából lett egy nagyobb, ami a nappali és a konyha egyben volt. Így lett ugyebár amerikai konyha. Persze nem volt elég ablak ahhoz, hogy akár télen is kiszellőztessek, hiszen imádok főzni és minden hétvégén többször is nekiállok sütni és főzni egyszerre. A www.szellotess.hu –t még az unokatestvérem ajánlotta, aki tudta, hogy kellene egy olyan páraelszívót és szagelszívót, ami biztosan elég jó arra, hogy az egész nappalimból és konyhából kirepíti egyszer s mindenkorra az ételszagot. Nos, természetesen bevált a Cata páraelszívó. Azóta is szívesen mesélek erről a webáruházról, nekem tényleg bevált.

Next Page →